2009. január 17., szombat

Olvasónapló

Előző bejegyzésem után nem sokkal hozzám is ideért Hana, Szilvi és Rika jóvoltából a "Mit olvastál tavaly?" című játék. A sok neten keringő játék közül ez az egyik kedvencem, mert jó látni miket olvasnak mások, lehet csemegézni, újabb olvasnivalókat felvenni a listámra.
Kicsi korom óta imádok olvasni. Az idén engem is elért a többek által említett "győzött a net és a scrap" probléma, de azért még mindig olvastam. A kicsik szeretik ha ott vagyok amíg elalszanak, ekkor mást úgysem lehet csinálni (alkotni, netezni...) így olyankor olvasok. És hogy miket? Íme a lista (nem csak 5, mert részben magamnak írom a blogot, s így megmarad mint olvasónapló:-):
  • Závada Pál: Jadviga párnája. Azt hiszem nem kell bemutatni. Én csak tavaly jutottam el odáig, hogy elolvassam, de nagyon tetszett. A filmet még nem láttam. Direkt nem néztem meg régebben, szeretem előbb olvasni ami könyvben is megjelent és csak utána megnézni. A gyerekekkel is megpróbálom ezt betartatni. (Például Harry Pottert csak az nézhet, aki el is olvasta előtte:-))
  • Ha már Harry Potternél tartunk akkor természetesen az utolsó Harry Potter kötet. Először angolul (bár az nagyon lassan haladt), majd magyarul. Bevallom nagy Harry Potter rajongó vagyok a kezdetektől.
  • Bernhard Schlink: A felolvasó. Egy kedves Németországban élő magyar barátunktól kaptuk ajándékba. Nagyon érdekes könyv, s mostanában mutatják be majd nálunk is a belőle készült filmet. Ajánlom figyelmetekbe, parádés szereposztás és rengeteg díjra jelölték. Én biztosan megnézem majd.
  • És készülök megnézni azt a három másik filmet is melyek könyvalapját szintén tavaly olvastam: Ian Mc Ewan: Vágy és vezeklés , Beatrix Potter élete (ő kedvenc Nyúl Péter könyveim írója), és az Egy gésa emlékiratai. Húha, így most úgy tűnik, mintha csak filmek alapjául szolgáló könyveket olvastam volna.
  • Azért akadt más is (bár meglehet ezekből is film lesz egyszer). Carlos Ruiz Zafon: A szél árnyéka Aki szereti a száz év magányt, szeretni fogja ezt is szerintem. Gyönyörű a nyelvezete, cslekményes, izgalmas, szerelmes.
  • Doris Lessing: Az ötödik gyermek. Kíváncsiságból vettem meg. Az írónője 2007-ben Nobel díjat kapott, érdekes volt a fülszövege no és a címe... Nem bántam meg, hogy megvettem. Bár nagyon nyomasztó sokszor, nem lehet letenni, abbahagyni. Egyéjszakás regény.
  • Filléres könyvek között találtam Majgull Axelsson : Áprilisi boszorkány című könyvét. Gondolom senki nem vitte az ismeretlen skandináv írónő könyvét így leértékelték. Pedig megérdemelné a nagyobb figyelmet. Nekem ez is nagyon tetszett. Bár az az igazság, ami nem tetszik, végig sem olvasom és így nem szerepel a listán.
  • Szerepel még a listámon néhány könnyed, szórakoztató "női" regény: Egy rossz anya vallomásai, Nők városa, Férfiak városa, Anyósok városa. Ezeket azért szerettem, mert nagyon valóságízűek. És szórakoztatóak. És ezek azok a könyvek, melyek azóta kézről kézre járnak a barátnői körben. (Nem is tudom kinél vannak éppen.)
  • Olvastam még 2 útikönyvet (Portugália és Horvátország), Marie Claire-t (az általam kedvelt egyetlen női magazin-szuper írások vannak benne), és természetesen meséket:-)) És néhány régi kedvencet újra.
Már sokan megírták mit olvastak, azért még vannak akikre kíváncsi vagyok: Manyesz, Eszter , Kisvirág, Szöszmöszi és Mesi . Szeretettel adom tovább nektek ezt a stafétát.

Szabályok: 1. Írd le annak az 5 könyvnek a címét amiket, 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg 5 embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

3 megjegyzés:

Rika írta...

Köszi az ajánlásokat! Jó, hogy írtad Lessinget, mert azt hittem, ő rágós. A Felolvasót ismerem, tényleg szuper, csakúgy mint a Maar kötet az előző listádról.

Szunyo írta...

Nahát, Jadviga párnája! :))

_eszter_ írta...

:)
köszönöm az érdeklődést! :) lett következménye... ;)