Először is azoknak, akik nem tudják még mi ez az új blogjáték. (Egyébként is része a szabálynak, hogy ismertessük.)
Tehát:1. Linkeld be a blogdba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!
No és most a 7 dolog:
- Kicsi koromban inkubátorkezelő szerettem volna lenni (:-)). Imádtam a piciket, és úgy gondoltam, hogy ekkor tudnék velük a legtöbbet foglalkozni. Azután rájöttem, hogy ilyen szakma nincs is. Vagyis nem egészen így nevezik.
- Ekkor már úgy döntöttem, hogy másik kedvencemmel a matematikával fogok foglalkozni. Hogy matematikus leszek. (Nem tanár, mert nagy csoportnak utáltam magyarázni, zavart, hogy a felét nem érdekli.) S így is lett. Pontosabban ilyen szakot végeztem. De mostanra ismét az első kedvenceim vették át a helyet, hisz a gyerekek töltik ki a napjaim. Matekkal már főleg csak velük foglalkozom. (Szerencsére ők is szeretik.)
- Nagy színház és mozirajongó vagyok. Színházban kedvencem az első sor, ahol szinte a színpadon lehetek. Igaz kissé "veszélyes", könnyen juthat az embernek a színpadról egy kis "ajándék". (víz és egyebek:-)) Moziba manapság ritkán jutok, marad az itthoni filmezés. Egyik vágyam, hogy láthassak filmfelvételt élőben, részt vehessek színházi próbán.
- Szeretek világot látni, utazni. Új helyeket megismerni. Új embereket. És új piacokat. Szerintem ott lehet a helyiek ételeit legjobban meglátni.
- Mert szeretek jókat enni. Kipróbálni, megkóstolni új ételeket. (Még ha azok gusztustalanul nézek is ki.) Nem mindent ennék meg azért, de néhány érdekesség amit már kóstoltam: csiga, béka, strucc, kenguru. A tengeri herkentyűk a kedvenceim. (A szusi még kimaradt, de remélem nem sokáig.)
- Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. Szerintem az UH-ot nekem találták ki, mert nem tudom hogy bírtam volna ki 9 hónapig, hogy ne tudjam fiú vagy lány lesz. (Ráadásul 5ször 9 hónapig:-))
- Imádok repülni. Olyannyira, hogy egyetemista koromban egy gyereknapon elmentem sétarepülésre, csak hogy végre repülhessek. Aztán összejött még néhány komolyabb repülőút is, hagyományos utasszállító gépen. De a csúcs a vitorlázó repülés volt, amire Németországban a vendéglátátónk vitt el . Neki ez a hobbija, rendszeresen jár repülni. És a csúcsok-csúcsa az volt, mikor Jörg rábeszélt, hogy próbáljam ki a kormányzást is fent.

Ennyi fér bele a 7-be.
És hogy kiket pécézek ki én? Eszter, Mesi, Marcsi, Rika, Bea, Ivi, Csuti
Igazából nem is kipécézésképp, hanem mert kíváncsi vagyok rájuk.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése